Eredményeim

Első elismerő szavakat a közvetlen családomtól kaptam. Később a Hajdú-Bihar-Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként 10 évig jártam Budapestre a Mesterségek ünnepére, ahol a vendégkönyvemben nagyon szép bejegyzéseket kaptam a tortáimra a világ minden tájáról. Grillázsos könyvem megjelenésekor a Debreceni Kölcsey Központban volt grillázsos társaimmal közös - úgynevezett I. Magyarországi Grillázskiállítás, amit én szerveztem. A II. Grillázs Kiállításunk szintén Debrecenben az Aranybika szálloda halljában volt, az én szervezésemben. Közben városi, megyei, országos rendezvények résztvevője, vendége voltam, amit elismerő oklevelekkel jutalmaztak. Több évig rendszeresen vendég voltam a Hoventa Hotelok és Vendéglátó Egységek Nemzetközi Találkozójának. Itt került sor 2005. október 2-án egy óriás torta elkészítésére, amit 27 készítőtársammal 3 m 63 cm-esre építettünk, ami GUINESS rekord lett. Itt is közösen kiállítottuk, ami szintén az én szervezésem volt a Guiness építéssel együtt. Kiadvány is készült róla a Hoventa gondozásában. Aztán kiállítottam az UKBÁN. A következő UKBÁRA már a készítőtársaimat is beszerveztem. Kiállítottuk a 100 éves Cukrász Szövetség rendezvényén az én szervezésemmel. Ez mind-mind érmeket, díjakat és elismerő okleveleket jelent. Aztán következett Milota - a dió hazája, ahol szintén óriási tortát építettünk közösen, és egyben ki is állítottunk. A szervezésért és a munkáért, különdíjat kaptam (TAVERNA).



Így követték egymást a szervezéseim, illetve kiállításaim:

2004-ben az UKBÁN: Hagyományos Termék  Emlékérem.
2005. október 21. Magyarországi grillázs GUINESS REKORDER.
2006. Taverna Gasztronómia Társaság KÜLÖNDÍJA.
2008. január 21. Magyarországi mézes GUINESS REKORDER.
2008. I. Kárpátmedencei Grillázsverseny Tápióbicskén - első helyezett és ARANY DIPLOMÁS készítő lettem.
2009. Tiszaföldvári Artisztika és  Grillázsverseny első helyezettje és KÜLÖNDÍJASA lettem.
2009. II. Kárpátmedencei Grillázsverseny első helyezettje Tápióbicskén, és amire nagyon büszke vagyok és szintén Tápióbicskén kaptam, AZ ELSŐ MAGYAR FEHÉRASZTAL LOVAGREND KÜLÖNDÍJA 2009.

Különleges eredményként tartom még számon, amikor 2000-ben az ezredforduló alkalmából Orbán Viktor díszvendége voltam munkámmal a parlamentben. Megtiszteltetésnek élem meg, hogy Jásztelken zsűrielnökként és Tiszaföldváron zsűritagként figyelhettem a készítőtársaim munkáját. A grillázsszövetség elnökeként felelősséggel képviselem készítőtársaim érdekeit, lehetőségeit. Sok-sok eredményről számoltam be Önöknek, de korán sem mindegyikről.